piranha 3d (2010)

Egy amerikai kisvárosban hatalmas bulira készülnek a fiatalok, ám a városi tavat ellepik a vérszomjas piranhják.

Alexandre Aja nevét a Magasfeszültség megjelenésekor jegyeztem meg, amit ezután egy közepes, de élvezhető Sziklák szeme remake követett. Innentől azonban elindult a lejtőn, jött a The Mirrors, amely már inkább rossz volt, mint jó, és 2010-ben pedig elérkeztünk a sikeresnek mondható 1978-cas Piranha, 3D-ben előadott változatához. 

Riley Steele & Kelly Brook

Aja nem kíméli a hasonló produkciókat (főleg a 90-es években gyártott, béna szörnyes-tavas alkotásokat), és minden ilyet kifiguráz.
Úsznak a belek a vízben, repülnek a fejek, a piranhják másodpercek alatt felfalják az embereket a vízben és minden olyan esemény megtörténik, amit ebben a műfajban megszokhattunk (és elvárunk).
A film egy zseniális Richard Dreyfuss (Cápa) / cameoval / jelenettel indul, de később felbukkan a lassan negyvenhez közeledő Jerry O’Connell is (Sliders), aki mint mindig, most is eszméletlen nagy figurát alakít (a maga sajátos módján persze; embere válogatja, kinek mennyire fekszik a stílusa), és persze Christopher Lloyd (Vissza a jövőbe) is szabadjára engedi magát. 

Azt el kell ismernem, hogy amikor akció van, és folyik a vér, akkor valami eszement szórakoztató tud lenni a film, azonban a 80 perces játékidő egyáltalán nincs úgy kihasználva, amilyet megérdemelne ez a műfaj. A nyitójelenet után ugyanis leül a film, amit a sziporkázó kölcsön sztárok sem mentenek meg, és meg merem kockáztatni, hogy a játékidő közepén dögunalmassá válik a remake. Tudom, hogy a kifigurázott filmek is hasonló módon épülnek fel, de ez nem mentség ezekre a tátongó lyukakra, s így hiába az utolsó 25 perc lendülete, nem tudom a negatív dolgokat háttérbe szorítani.

A neten fellelhető 4/5, 8/10-es stb kritikák ellenére, szerintem, egyáltalán nem érdemli meg a maximális szórakoztatás jelzőjének viselését, és mint a tiszavirág rövid élete, úgy tűnik el az ember fejéből ez a zsenge alkotás is.
Kár érte, majd legközelebb.

2.5/5