2011. január 5., szerda

and soon the darkness


Stephanie (Amber Heard) és Ellie (Odette Yustman) két csinos, fiatal lány, akik leszakadván egy biciklis turistacsoporttól, magukra maradnak Argentína egyik nevenincs kisvárosában, s miután egy zűlött éjszakát töltenek el a helyi csehóban, másnap lekésik az egyetlen buszt, ami a következő nagyvárosba vinné őket. Összevesznek, külön válnak útjaik, ám egyiküket elrabolják…


Kezdeném azzal, hogy gyönyörű helyszíneken játszódik a film, olyannyira, hogy nem tudtam eldönteni, hogy a tájat nézzem, vagy a két leányzót – ha már a történet nem kötött le.  A 2010-es remake nagyjából hűen követi az 1970-es brit eredetit, és itt az alapmotívumokra illetve egy-két beállításra gondolok. A kezdeti lelkesedésem hamar alább hagyott, amikor egyre unalmasabbá kezdett válni a film, a szereplők pedig teljesen un reális dolgokat csináltak egymás után – és persze feszültség, mint olyan, abszolúte nem volt egy percig sem. Az R besorolás ellenére vér nem volt benne, erőszak is csak nyomokban, illetve a kiscsaj nyomozása annyira érdektelen és egysíkú lett, hogy sikeresen elaludtam film közben.


Azt még megemlítem, hogy ritkaság, ha az eredeti film rosszabb, mint a remake, de a fentebb említett negatívumok mellett, a 2010-es változat legalább fel tud mutatni szép helyeket és két nagyon jó nőt, míg a régi verzió annyira rossz, hogy szabályosan nézhetetlen kategória.

Amber Heardot legközelebb a John Carpenter féle The Wardban lehet majd keresni. Kíváncsi vagyok, hogy a mester mit tud alkotni 10 év inaktivitás után.

2/5


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése