2011. október 24., hétfő

Wrong Turn 4.




Alacsony költségvetésű horror filmek esetében, ha egy új produkció a szokottnál jobban tejel, szinte biztosra vehető, hogy a stúdió új részt rendel be, mely általában az eredeti szereplők és rendező nélkül, egyes esetekben még kevesebb pénzből, egyből DVD-re jön ki. (természetesen létezik más irány is, például a Végső állomás vagy a Fűrész sorozat, mert ezen alkotások további részei moziba is eljutottak)



Nem alakult ez másképpen a Wrong Turn 2003-as horror esetében sem, mely ugyan éppen, hogy behozta a gyártási költségeket, de videón egész jól hozott, és egyébként tényleg egy vállalható film volt – nos, 2007-től kezdve 2 évente csináltak hozzá egy-egy folytatást, míg el nem érkeztünk a 4. részhez, ami a kezdetekkel foglalkozik.
Aki esetleg most ismerkedne a címmel, annak elöljáróban annyit, hogy beltenyészet miatt eltorzult hegyi emberekről van szó, akik egésznap mást se csinálnak, mint vadásznak az erdőben, egymást dugják, és ha netalántán valaki betéved a területükre, azt szépen elfogyasztják.
Nem kell megijedni, annak ellenére, hogy mindegyik rész igencsak véresre sikeredett, nem afféle beteges, értehetetlen zagyvaságot raknak az egyszeri néző elé, hanem egy pörgősebb, szélesebb réteg számára is könnyen emészthető túlélő horrort.
Itt jegyezném meg, hogy a hegyi vadászok maszkját a nemrégiben elhunyt Stan Winston (és csapata) készítette (legalábbis az első részben, a többiben csak ennek mintájára készültek), akinek a Terminator, Predator és Alien designt köszönhetjük. (meg sok egyéb mást is…)

Szóval az új rész, amely nemes egyszerűséggel csak „Véres kezdetek” alcímet kapta, bemutatja, honnan is valók ezek az úgymond szörnyek, és választ kapunk jó pár egyéb kérdésre is (például, hogy miért nem éreznek fájdalmat).
A történet valamikor a 70-es években indul, egy szanatóriumban, ahova befogott hegyi embereket zártak be, akik később egy ügyes húzással kiszabadulnak és legyakják a személyzetet.
2003-ban sítúrára megy egy kisebb csapat fiatal, és ahogy lenni szokott eltévednek, majd pedig az elhagyatott épületben keresnek menedéket. A hely azonban nem üres, gnóm barátaink már évek óta visszajáró vendégek, és oda hordják a turistákat…

Ennyi nagyjából, a többit el lehet képzelni, de annyit hozzátennék, hogy haragszom a trailerre, és úgy „an blokk” a készítőkre is, mert a film szó szerint dögunalmas lett (a bemutató alapján 90 perc gore-ra és valami izgalomra számítottam). Az első pár perc mészárlása és a 11. percnél feltűnő meztelen csajok után kb 1 órára teljesen leül a film, s szó szerint semmi nem történik azon kívül, hogy a fiatalok vedelnek, hülyeségeket beszélnek, és mászkálnak a poros épületben. Ehhez összeszedtek féltucatnyi színész palántát, akik semmilyen szinten nincsenek jelen a vásznon, tekintve, hogy mind a karakterük egy dimenziós, mind pedig pocsékul játszanak – amivel még nem is lenne baj, ha legalább picit szimpatizálni tudna velük a néző.(A 2003-as első részben volt nekünk egy Eliza Dushku-nk, hogy csak a legjobbat emeljem ki – aki emellett még valamennyire tehetséges is)
Vérből és hentelésből lehetne egy hangyafasznyival több is, feszültségnek pedig se híre, se hamva. Így aztán még unaloműzőnek se jó választás a film.

Félrenyelt egy fület. Nem vicc!

Nyoma sincs az első rész korrekt, izgalmas történetvezetésének, vagy az ott levő feszült légkörnek (amikor elbújnak a faviskóban, és megjönnek a gnómok), de még a harmatgyenge harmadik epizódhoz képest is túlontúl amatőr az egész.

Kár érte; én csak 90 percnyi kikapcsolódásra vágytam, de majdnem alvás lett a vége.


2/5

1 megjegyzés:

  1. Tudom, kicsit összecsapottnak tűnhet néhol a cikk, de 2 hónapot kihagytam és nehéz újra belerázódni.

    VálaszTörlés