Wesley Snipes a mára klasszikusnak számító New Jack Cityben mutatkozott meg először, mint komoly színész, 92-ben pedig megkapta első rendes főszerepét a ma is kurva ütős 57-es utasban, majd ismét 1 évre rá Sylvester Stallone partnere volt a Pusztítóban - "olyan hideg van itt, vagy csak én fázom?" - Egyéb kisebb filmek mellett befigyelt egy Pénzvonat (Woody Harrelson) illetve a Szökevény (Harrison Ford) második része (Életre-halálra), majd 1998-ban eljutottunk Mark Wolfman 1973-as képregényének, a Pengének a megfilmesítéséig. A film még a Mátrixos lassítós korszak előtt készült, nem túl sok pénzből, azonban mind vámpírok terén, mind pedig operatőri megoldásokban hozott kisebb forradalmat.
Adott egy igen egyszerű történet, miszerint Penge anyját, a születése napján megharapta egy vámpír, így ő élőhalottként jött a világra. Az átlag vámpírral ellentétben nyugodtan járkálhat a napon, viszont ő is "halhatatlan", könnyen regenerálódik, és emberfeletti tulajdonságai vannak. Segítőtársával Whistlerrel (Kris Kristofferson - D-Tox) próbálják megállítani a vámpírokat, több-kevesebb sikerrel, míg nem jön egy lázadó vérszívó, Frost (Stephen Dorff - Felon, Deuces Wild), aki felforgatja a hétköznapi vadászgatást, gyilkolást, mert valami nagy dologra készül. Penge kap egy feka csajt is maga mellé (a neve nem fontos, szerepe teljesen fölösleges is), akit szintén megharapnak a vámpírok, majd hárman együtt indulnak megállítani az új ellenséget.
A film egy baromi jó diszkós jelenettel indít, baromi jó zenével, amire épp körülbelül száz vámpír bulizik, és a plafonról véreső zúdul rájuk. Ekkor tűnik fel először Penge, az ulra cool bőrszerkójában, napszemüvegében és legyak egy csomót. A harcok, kardozások, bunyók mind-mind kurva jól meg vannak csinálva, az elégő-parázslós vámpír halál pedig felejthetetlen. Snipes nem beszél túl sokat, de nem is baj, inkább teszi a dolgát. A szerepéről lerí, hogy ráírták, az apró grimaszok, egyszavas beszólások, a mozdulatai teszik naggyá karakterét. Külön felhívnám a figyelmet a vérre és erőszakra, ugyanis erősen 18+ a belőtt korhatár. Darabolás, emberrobbantás, fejlevágás, UV-bőrégetés és egyéb nyalánkságok várnak az akció-horror rajongókra, és nincs megállás (max 3-4 percre néha lelassul a film). Megjegyezném az olyan megoldásokat is, mint pl az autót követő kamera nézet, vagy amikor vezetés közben a kép egy pillanatra megáll a sarkon, ahol egy vámpír szívja egy kurva vérét, és jópár technikai újítás a kamerával.
A színészeket nem érheti panasz: Snipesról már beszéltem (érdemes pauzálni a képet, és megnézni mennyire durván kigyúrta magát a forgatásra), Kris Kristofferson tökéletes mellékszereplő, Stephen Dorff egy vadállat Frost szerepében - öröm nézni amikor egymással vitatkoznak vagy harcolnak -, és az egyéb szereplők (főgenya csatlósai, tiszta vámpírok) is jól kivannak dolgozva (és persze megírva). A rendező, Stephen Norrington remek munkát végzett, ami szép egy speciális effektus szakitól. (azóta nem is csinált semmi érdemlegeset)
12 év elteltével is bátran merem ajánlani, mert bár egy-két effekt borzalmasan gagyi, de végeredményben még mindig megállja a helyét, s ez egy akció filmtől nem rossz.
4/5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése