2010. július 5., hétfő

the descent 2


Vannak olyan horrorfilmek (és úgy egyébként, legyen szó bármilyen műfajról), amiket teljesen felesleges folytatni (pl a Fűrész). A 2005-ös, Neil Marshall által rendezett első rész - alacsony költségvetése ellenére - egész jóra sikerült, bár azt hozzá kell tenni, hogy másodjára már igencsak unalmas volt. Ismeretlen színészek, kellő mennyiségű gore és egy csipetnyi para angolosan tálalva, s ez a folytatásban sincs másképp. Mivel három féle befejezése volt a filmnek (mi magyarok a moziban az "azt hittem, hogy kijutottam, de mégis rábasztam" zárást láthattuk), az új rendező a jó öreg happy endeset választotta, vagyis Sarah (Shauna Macdonald) megmenekült a szörnyek elől, és egy kórházban ápolják. Emlékezetét elvesztette, de egy faszkalap rendőrfőnök így is visszarángatja a barlang egy másik bejáratához, hogy derítsék ki, ki maradt életben. Jönnek a jellemtelen barlangászok is segíteni, plusz pár zsaru, és pikk-pakk ott vannak, ahol az előző lánycsapat tévedt el. És persze bennragadnak.Szóval, ami megvolt az elsőben, az megvan a második részben is, kivéve a normális karaktereket. A kis csapat ismét fogyatkozni kezd, csak épp értük valahogy nem aggódik az ember és ha egy horrorban nincs kiért izgulni (és most nem egy slaherről van szó, ahol a gyilkosnak szurkolunk), akkor lényegtelen mennyire fülsüketítő hangokat és véres jeleneteket pakolnak bele, mert max egy nagyobb ujjongással tudatjuk a külvilággal, hogy az előbb mészároltak le valakit. A film egyébként teli van vérrel, illetve az elődhöz hasonló bunyókkal (nem lövöm le a poént), és szerintem pont emiatt - sajnos - egyáltalán nem vehető komolyan, főleg amikor terminátor módjára mennek kaszabolni a lényeket. Értem én, ez is egy irányzat, de vagy ilyesszenek halálra Rosermary gyermeke stílusban, vagy szenteltvízzel töltött vízipisztollyal és kotonnal írtsunk vámpírokat.
Végszóra: rosszabb is lehetett volna, s a túlzott gore is az első rész miatt volt előtérben, azért kellemes 80 perc volt.
(Bár inkább ezer ilyen, mint a Cabin Fever 2)

3/5

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése