2011. november 7., hétfő

Apollo 18


70-es évek közepe. Űrverseny a szovjetek és az amerikaiak között.
Két asztronauta landol a Holdon, az Apollo 18 űrprogram keretében. Eleinte csak egy-két furcsaságról számolnak be, majd elszabadul a pokol. Pár nappal később megszakad az adás.
A felhasznált tekercseket csak most, 2011-ben hozták nyilvánosságra...


A kézi-kamerás horrorfilmek legújabb üdvöskéje, az Apollo 18, egy roppant egyszerű, de annál érdekesebb történetre épül fel, és minden eszköz adott volt arra, hogy egy feszült, nyomasztó légkörű, akár azonnali klasszikus váljon belőle.
Nem lett az.

Kezdeném azzal, hogy nem vagyok ellene a kézi-kamerás megoldásoknak, ha az nem megy a hangulat és a minőség rovására, itt azonban sikerült szinte minden hibát elkövetniük a készítőknek, amik egy effajta produkcióban halálosak a végeredmény szempontjából. Rázkódó, zavaros kamera, a néző pedig nem tudja mi történik a vásznon - és ez megy végig a 70 perces játékidő alatt, ami nem kicsit fárasztó, ráadásul feszültségteremtésből is nulla a film. Van néhány jó snitt, de többségében élvezhetetlenül rossz a megvalósítás.
Azt már teljesen fölösleges említenem, hogy a két űrhajós karaktere nincs kidolgozva, s elintézik annyival az életüket, hogy beraknak pár családi fotót, videót, majd azt várják, hogy emiatt együtt érezzünk velük. A kézi-kamera miatt pedig nem sok esélyük van színészkedni, így aztán a szar minőségű felvételekre kell támaszkodnunk, hogy mit is éreznek éppen. Tudom, ez a legtöbb hasonló filmben is probléma szokott lenni, illetve a műfajnak vannak igen nehezen megoldható részei, de nem szabad elfelejteni, hogy a kézi-kamerázás nem ment fel a kreativitás, és a tehetség alól. Vagy csinálják meg jól, vagy írják át a sztorit, és a kamerázást csak bizonyos helyeken használják.

Nulla elvárással ültem le elé, és csupán egy klausztrofób, belemélyedős horrorra vágytam, de egy végtelenül unalmas, fárasztó filmhez volt szerencsém.
De legalább rövid volt.

2/5

2 megjegyzés: