2011. június 6., hétfő

John Carpenter's Halloween 1978

,,Vacsorát készített. Az ablakok nyitva voltak, a kissé nyirkos, hideg levegő pedig a szélcsend miatt nem túlzottan zavarta a fiatal, szeplős lányt. A bekapcsolt tv halkan duruzsolta a helyi híreket, míg ő a konyhában tett-vett. Nem számított vendégre, így nem is sminkelte ki magát, és csak egy egyszerű kis, fehér köntös viselt. Az elkészült ennivalóval leült a konyhaasztalhoz, és az érettségi tabló könyvet lapozgatta, közben kávét szürcsölgetett.
Teljes nyugalom volt aznap éjjel. Ezen a környéken még kulcsra se kellett zárni a házakat, annyira nyugodt kis város volt Haddonfield. Maximum a helyi kissrácok lövöldöztek napközben a madarakra, kézzel készített csúzlíkkal.
A lány már megvacsorázott, majd a kanapéra feküdt és elővett egy könyvet, a kedvencét, Thomas Mann-tól. Annyira belemerült az olvasásba, hogy nem vette észre, amikor a ház ajtaja lassan kitárult. Csak lapozgatott, olvasott, lapozgatott, majd egy furcsa érzés futott végig a hátán.
Már késő volt. Kemény, hatalmas kezek kezdték szorítani a nyakát, és az utolsó, amit látott, az egy fehér maszk volt. A lány élettelenül nyúlt el a kanapén…”




John Carpentert, azt hiszem, az olvasóim számára nem kell bemutatnom. Tehetséges fiatal rendezőként, először a 70-es évek elején bukkant fel a Dark Star c űrben játszódó produkciójával, mely nem váltott ki túl nagy visszhangot, viszont a mester tehetsége még ebben a kevéske pénzből készült filmben is meg-megvillant. A zenéket, zörejeket saját maga komponálta egyszerű szintetizátorral, és egyedi vizuális megközelítéseivel fantasztikus, egyedi és új atmoszférát teremtett.

A 13-as rendőrörs ostromára (1976) már jóval felkészültebben állt neki, erősebb, hatásosabb is lett, és itt kezdett kibontakozni a valódi klausztrofób-érzet megteremtése, mely majd a 82-es The Thing-ben csúcsosodott ki. A történet egyszerű volt: egy éppen bezáró rendőrőrsöt körbe vesz egy csoport őrjöngő ember, akik bosszút akarnak társaik lelövetéséért.  Rengeteg hibával olt teli a film, de a hangulat elvitte a hátán az egész produkciót.
És ami, ezután következett, az mára filmtörténelem, és a mozis alapműveltség egyik legfontosabb tényezője, a Halloween.

Carpenternek nagyon tetszett a Psicho és Bob Clark The Black Christmas-e és fogta a malacperselyét, egy kamerát, a jó öreg szintetizátorát és nekiállt szívvel-lélekkel dolgozni valami merőben újon. Legelőször kitalálta a gyilkos figuráját, akit a lehető legegyszerűbben, de leglenyűgözőbben épített fel.

A városka Haddonfield volt, és 63-at írtak. Egy fiatal kisfiú, Michael Meyers, fogott egy kést és brutálisan lemészárolta a saját növérét, majd szótlanul bevárta a rendőrséget, akik elmegyógyintézetbe zárták. Dr Loomis (Donal Pleasence) vette kezelés alá a gyereket, aki minden zavart elméjű kiskölyöknél különösebb volt. Nem beszélt, nem őrjöngött, nem csinált balhét – csak várt. Egészen 1978 őszéig, amikor is megszökött az intézetből, és útra kelt Haddonfield felé.
Autóval járta az utcákat, követte az embereket, de mindig gondosan ügyelve, hogy ne vegyék észre. Gyakorlatilag egy szellem volt. Elment a szülei házához, ahol a fiatal Lauri-ra lett figyelmes (Jamie Lee Curtis) , és ahogy leszállt az éj, eljött a borzalmak éjszakája…

Carpenter gyilkosa nem a szokványos sorozat gyilkos volt. Nem volt borzalmas gyerekkori traumája, ami ölésre késztette volna. A film során szinte alig-alig bukkan fel, de legyen nappal vagy éjszaka, mindig érezni a jelenlétét. Sose tudni épp merre van, csendesen közlekedik, nem beszél, de ha áldozatot talál, azt kíméletlenül megöli. Nem egy Jason, vagy egy Freddy Krueger; sokkal egyedibb, mert kiismerhetetlen, megfoghatatlan.



Nehéz visszaadni egy cikkben, azt az érzést, amit a film alatt él át az ember. Kicsit kopottas, kicsit régi, kissé amatőr, de olyan egyedi atmoszférája van, hogy valóban belemerül a néző a képsorokba.
A film zárása pedig példa értékű. Kifejezetten nyugtalanító érzés lesz úrrá az emberen, amit a 80 perc alatt végigélt és így fejezik be. A félelem, a rettegés mindig megmarad, Meyers pedig, a fehér maszkos gyilkos pedig bárhol ott lehet. Nem lehet megállítani.

A film soundtrackje egyébként zseniális lett, érdemes meghallgatni külön is az egyszerű dallamokkal operáló főcímzenét.
Sajnos a gépezet beindult, a filmet számtalan folytatás követte, még remake is, de egyik se tudta megközelíteni a 78-as eredetit. Sőt, kifejezetten károsak az első részre nézve, mert elfoszlik az a misztikum, ami a filmet körbelengi.

A Halloween egy zseniális alkotás, mely méltán trónol a legjobb filmek között.

5/5


2 megjegyzés:

  1. Juraviel.Ihuan.Bedvin2011. június 6. 21:11

    Egyetértek, máig az egyik legjobb "horrorfilm", (és minő blaszfémia, nekem a Psycho 2 jobban tetszett, mint az első rész, valahogy jobban átragadt rám a feszültség), viszont a többi, amit láttam -és már nem is emlékszem melyikeket és hányat-, nem emlékszem rájuk, arra is, hogy tetszettek volna.

    Amúgy te Kanduhrka vagy, nem? :D Nemcsak egy ismerősöd linkeli a posztjaidat. :)

    VálaszTörlés
  2. Igen, kanduhrka vagyok:)

    Viszont jó, hogy szólsz, a Psycho-t pótolnom kell, mert még sose láttam.

    Örülök, hogy kommentelsz, és nem csak facebook-on üzengetnek, hogy fasza:)

    VálaszTörlés